A kürtőskalács rövid története

Eredetileg a sütéshez szükséges fahengeren forgatták a kalácsot a forró parázs felett. Terméskövek között, szított parázson is lehetett sütni. Ilyenkor a hengerből kiálló vasrudakat a kövek támasztották alá. A mezővárosokban száraz kukoricaszár-darabokra tekerték fel a tésztát. Így ott a kalács mérete kisebb lett, innen maradt fent a villanyon sütött kürtőskalács kisebb mérete is. Ezt nem lehetett csíkokra szedni vagy darabolni. A 20. század elején a kürtőskalács felületét kristálycukorral és dióval kezdték ízesíteni. Ettől még kedveltebbé vált a készítmény.

Az 1795-ös kézirat, mely értelemszerűen a korábban megtanult, ismert és elkészített ételeket, recepteket tartalmazza, olyan kordokumentum, mely bizonyság arra, hogy a kürtőskalácsot hazánkban a 18. század közepétől ismerik és fogyasztják, tehát több mint 200 éves múltja van.
1858-ban Pesten, Heckenast Gusztáv által jelent meg Németh Susánna (Zsuzsanna) először Kassán kiadott szakácskönyve: a Magyar Szakácskönyv. A mű 12 kiadást ért meg a 19. században, amely szintén tartalmazza a kürtőskalács receptjét, azonban itt jelzővel Nagy dorong fánk néven. Az 1892-ben, Budapesten megjelent Valódi magyar szakácskönyv című munkájában Zilahy Ágnes által közzétett recept, szintén bizonyítja a magyarországi előfordulását a kürtőskalácsnak.
L Sinkó Rozália összefoglaló tanulmánya alapján az 1930-as években a Tiszántúl, valamint a kis-sárréti településekkel szoros kölcsönhatásban lévő Bihar megye, népi táplálkozásáról a korszak két meghatározó néprajztudósának, Ecsedi Istvánnak és Szűcs Sándornak leírásából szintén írásos emlékek tanúsítják a kürtőskalács meglétét Magyarországon. Erre felé a kürtőskalácsot ˝fánsült˝ kalácsnak nevezték és ünnepek alkalmával készítették.

A fent említett hiteles források igazolják, hogy a kürtőskalács, vagy az azonos módon elkészített, de tájegységenként másképpen nevezett süteményt a Kárpát- medence középső részén, jelenlegi határainkon belül, a 19. század első felétől készítették és készítik ma is.
A kürtőskalács, mivel a székely tájegységben maradt fent a legautentikusabban, az erdélyi táplálkozáskultúra jelképévé vált. A régi időkben esküvők, egyházi ünnepek, keresztelők és vendégek fogadásakor készítették, mely hagyomány napjainkban is él Székelyföldön.


< vissza

Eredetileg a sütéshez szükséges fahengeren forgatták a kalácsot a forró parázs felett. Terméskövek között, szított parázson is lehetett sütni. Ilyenkor a hengerből kiálló vasrudakat a kövek támasztották alá. A mezővárosokban száraz kukoricaszár-darabokra tekerték fel a tésztát. Így ott a kalács mérete kisebb lett, innen maradt fent a villanyon sütött kürtőskalács kisebb mérete is. Ezt nem lehetett csíkokra szedni vagy darabolni. A 20. század elején a kürtőskalács felületét kristálycukorral és dióval kezdték ízesíteni. Ettől még kedveltebbé vált a készítmény.

Az 1795-ös kézirat, mely értelemszerűen a korábban megtanult, ismert és elkészített ételeket, recepteket tartalmazza, olyan kordokumentum, mely bizonyság arra, hogy a kürtőskalácsot hazánkban a 18. század közepétől ismerik és fogyasztják, tehát több mint 200 éves múltja van.
1858-ban Pesten, Heckenast Gusztáv által jelent meg Németh Susánna (Zsuzsanna) először Kassán kiadott szakácskönyve: a Magyar Szakácskönyv. A mű 12 kiadást ért meg a 19. században, amely szintén tartalmazza a kürtőskalács receptjét, azonban itt jelzővel Nagy dorong fánk néven. Az 1892-ben, Budapesten megjelent Valódi magyar szakácskönyv című munkájában Zilahy Ágnes által közzétett recept, szintén bizonyítja a magyarországi előfordulását a kürtőskalácsnak.
L Sinkó Rozália összefoglaló tanulmánya alapján az 1930-as években a Tiszántúl, valamint a kis-sárréti településekkel szoros kölcsönhatásban lévő Bihar megye, népi táplálkozásáról a korszak két meghatározó néprajztudósának, Ecsedi Istvánnak és Szűcs Sándornak leírásából szintén írásos emlékek tanúsítják a kürtőskalács meglétét Magyarországon. Erre felé a kürtőskalácsot ˝fánsült˝ kalácsnak nevezték és ünnepek alkalmával készítették.

A fent említett hiteles források igazolják, hogy a kürtőskalács, vagy az azonos módon elkészített, de tájegységenként másképpen nevezett süteményt a Kárpát- medence középső részén, jelenlegi határainkon belül, a 19. század első felétől készítették és készítik ma is.
A kürtőskalács, mivel a székely tájegységben maradt fent a legautentikusabban, az erdélyi táplálkozáskultúra jelképévé vált. A régi időkben esküvők, egyházi ünnepek, keresztelők és vendégek fogadásakor készítették, mely hagyomány napjainkban is él Székelyföldön.


< vissza